2012. november 4., vasárnap

II. SzJG Találkozó

Na, mégis ma hozom, van időm, és gyorsan végeztem (holnap csak 2 órám lesz, mert kiállításra megyek - anyum most mondta. :D)

Szóval, így felsorolás szerűen írom, hogy mik derültek ki az Író-olvasó találkozó - kérdezz felelek játék-ból. :)


  • A 8. kötet szinte a duplája lesz az eddigieknek.
  • Neményinek a megszokottnál több szerepe lesz a nyolcasban - még a befejező rész végén is jelen lesz.
  • Eddig összesen három filmajánlat érkezett - de (!!). Most úgy áll, hogy se film, se sorozat nem lesz. Azért, mert mi - olvasók, már megszoktuk az amerikai filmek minőségét, és ez szinte már evidens nekünk, azonban a magyar filmekről nem igazán mondható el ez a színvonal, így inkább nem kockáztatna, és mind három felkérést visszautasította. Állítása szerint sokkal jobban szereti az olvasóit annál, hogy egy rossz sorozatot/filmet játszanának.
  • Továbbra is ifjúsági regényeket fog írni, "jól érzi magát ebben a kategóriában". :D
  • Már két személy is olvasta a jövő augusztusban megjelenő könyvét. Ebből az egyik azt mondta, hogy nagyon jó, megkockáztatja, hogy még az SzJG-nél is jobb. A másik azt mondta, hogy Laura hozta a megszokott színvonalat.
  • Már kapott olyan felkeresést, hogy más nyelvekre is lefordíthatják-e a sorozatot, és ő örül neki, úgyhogy elvileg lesz "idegen nyelvű SzJG" is. Laura az angol nyelvet nem tartja valószínűnek, állítása szerint annyira magyar a könyv, hogy nem nagyon értenék, és így "nem lesz amerikai bestseller szerző". :D
  • Nagyon nehéz kiadót találni. Célszerű egy kész kézirattal megkeresni a kiadót, de fel kell készülni a negatív kritikákra is - lehet, hogy visszadobják az egészet, és a válasz lehet még sértő is. De ez a szakmai kritika. Érdemes akkor elmenni egy kiadóhoz, ha a család és a barátok már elolvasták, és elfogultság nélkül mondtak véleményt róla.
  • Az SzJG síp a szervezők ötlete volt. Van egy olyan érzésem, hogy rossz ötlet volt a hangos síp, mert mindenki maradandó halláskárosodást szenvedett. Lehetett volna hang nélküli síp, vagy néma síp. :D
  • A beszólásokat improvizálja írás közben, nem úgy kel fel, hogy, na, Zsolti ma elemében lesz, vagy Virágnak ma lesz egy nagy beszólása.
  • Nem tud franciául, viszont a főszerkesztője igen, így ő szokott segíteni neki a francia mondatokban, vagy kijavítani - mert "arra általában szükség van".
  • A kalauz 2013 tavaszán jelenik meg - késő tavasszal. Az SzJG befejező kötete pedig 2013 február végén - március elején.
  • Lesz valami SzJG-vel kapcsolatos (nem könyv, film, sorozat, hangoskönyv, stb., hanem valami más, amire szerinte nem is gondolunk), és jövő év elején már tudni fogunk róla, hogy mi az. :)
  • 18 évesen kezdett el írni. Az a nap úgy volt, hogy beragadt a videókazetta a lejátszóba (igen, videókazetta, nem DVD), és nem tudta kiszedni, úgyhogy leült és írt egy könyvet. Ami 2005-ben jelent meg Remek! címmel. :D És két szempontból is fontos volt neki az a nap: átállt a DVD-re, és megírta élete első könyvét. :D
  • Két kedvenc szereplője van, Ricsi és Kata.
  • A Szent Johanna gimi utáni könyvei is valósak lesznek.
  • Továbbra is lesznek találkozók.
  • Jobban szereti a Twittert, mint a Facebook-ot.
  • Sok felnőtt olvasója van, és ennek nagyon örül.
  • Ha benne lenne a könyvben a rockerek és Ricsi lennének a barátai. 
  • "A 8. kötetnek lesz színe", majd később átjavította arra, hogy "a 8. kötetnek szép színe lesz." :D
  • Nem ajánlja a sorozatot korhoz kötötten.
  • Látott már Cortezt (az egyik buszmegállóban, sajnálja is, hogy nem tolattak vissza, mert kocsiban volt), és Twitteren van egy olyan követője aki tiszta Viki - mármint a tweet-ei és a feltöltött képei alapján.
  • A kötetek borítóján nem szereplők vannak a képeken, csak tetszettek neki, és úgy érezte, hogy utalnak valamelyik jelenetre.
  • A nyolcadik kötetet 10-11 hónapja befejezte.
  • Nem lesz az SzJG-ben Gangnam Style és One Direction sem.
  • Virágnak megint más kedvence lesz.
  • Nagyon örül neki, hogy sztárok is olvassák a sorozatot - de. Nem tesz különbséget a hírességek és a nem híres olvasók között.
  • Nem próbálta ki a kötetekben szereplő játékokat.
  • "Cortez egy meg nem értett lélek, de a nyolcasban megértjük".
  • Találkozott már az utcán olvasókkal. Általában, hogyha felismeri őt valaki megijed, és az a valaki szintén megijed, hogy mitől ijedt meg.
  • A kalauzban kiderül - többek között -, hogy Reniék osztályfőnöke miért nem csak ofő, miért nem tanít mást, és Reni szüleinek a neve.
  • A 8.-nak jó lesz a vége. Állítása szerint az érzékenyek sírni fognak, a keményebbek pedig dühösek lesznek.
  • Virág kutyájának a neve - természetesen - megint változik. Amúgy ő egy masszív állat, bírja a sok névváltást, és nem őrül meg. Mármint nem Virág, hanem a - jelenlegi - Cloude Bukowski. :D
  • A legtöbb SzJG-ben említett könyvet olvasta, de leginkább Arnold könyvei tetszenek neki.
  • Szereti az akciófilmeket.
  • Kinga meg fog lepni minket. 
  • A három lánynak lesz egy nagyobb jelenete, ami szerinte, túlzás nélkül a sorozat legjobb része.
  • A nyolcasban minden kiderül Ricsiről.
  • Lesznek érdekes balhék, és lesz egy kifejezetten érdekes is.
  • Az a kifejezetten érdekes balhé Reni balhéja. :D
  • Laurának van egy (SzJG-s termékekről beszélek, természetesen) nyaklánca, egy karkötője és egy Cortezes bögréje.
  • Reni csupán azért utálja a rajzot, mert nem tud rajzolni. A Vladárral való kapcsolata pedig azért ilyen rossz, mert csupa félreértésen alapul.
  • A 8. kötet 700-800 oldal körül lehet.
  • És aminél a legnagyobb ováció volt: RENINEK LESZ ÚJ TELEFONJA A BEFEJEZŐ RÉSZBEN. Csupa nagybetűvel a hatás kedvéért. :D
  • Ennél volt a második legnagyobb ováció: Ricsinek lehet, hogy lesz piercing-je, vagy valami más.
  • El fogja valaki olvasni Reni naplóját. Na, erről azt kell tudni, hogy tudni fogunk róla, hogy ki olvasta/olvassa a naplót.
  • "Vannak ügyesen rajzolók, vannak a rossz rajzolók, és van Reni."
  • Kinga és Reni kapcsolatáról is kiderül valami, és mélyebb is lesz.
  • Renin és Cortezen kívül mindenki tudott mindent (főleg a kettejük érzelmeit). Tehát ők így "szórakoztak" egymással, mindenki más meg unta. :D
  • Kiderül, hogy Máday vonalzóját kicserélték.
  • Cortez "nem feltétlenül" volt szerelmes Vikibe.
  • Ütős lesz a sorozat vége.


Nos, ennyi az összes. :) A találkozón készült képeket folyamatosan töltik fel az SzJG Facebook oldalára. Ha  te is készítettél képet, és szeretnéd, hogy feltöltsék az oldalra küldd el a: szentjohannagimifanclub@gmail.com E-mail címre.

SzJG forever!

xxx: K

13 megjegyzés:

  1. Mi lehet a vége?... Ezt most hogy kéne érteni hogy " az érzékenyek sírni fognak, a keményebbek pedig dühösek lesznek." ???? Akkor Cortez meg Reni együtt maradnak, vagy nem? :OOO ááááááááá mindjárt sírok xD legyen már március!!!! ˇˇ

    VálaszTörlés
  2. :DD Igen, ezzel a kijelentéssel egy pár olvasót rendesen kiakasztott. :DD

    VálaszTörlés
  3. :DD Te mit gondolsz erről? Együtt maradnak szerinted? :)) Én nagyon remélem, hogy igen. :)))) Nem szeretném ha külön válnának.. ://

    VálaszTörlés
  4. Ja amúgy köszi, hogy létrehoztad ezt az oldalt!! :))) Olyanokat tudtam meg a 8. kötetről amire egyáltalán nem gondoltam. :)) Főleg, arra hogy a duplája lesz az eddigi köteteknek. :DD

    VálaszTörlés
  5. Én is őszintén remélem, hogy együtt maradnak. És nem hiszem, hogy Laura képes lenne őket szétszedni, hiszen akkor a dühödt rajongókkal kéne szembenéznie. :DD
    Jujj, nagyon aranyos vagy, ez tökre jól esett. (: <3 És én is örülök, hogy létrehoztam a blogot. Próbálkoztam már történet írással, de az nem igazán sikerült, viszont, most csak olyanról írok, amit szeretek, és örülök, hogy ezeket az infókat másokkal is megoszthatom. (:
    És komolyan, nagyon köszi a dicséretet. <3

    xoxo: K

    VálaszTörlés
  6. Gyöngyi a Névtelen xDDhétfő, november 19, 2012

    :)))Hogy őszinte legyek, még csak tegnap bukkantam rá az oldalra, de már az összes bejegyzéseket elolvastam ^^ Nagyon tetszik. :))) Csak így tovább. :DDD

    VálaszTörlés
  7. Gyöngyi a Névtelen xDDhétfő, november 19, 2012

    *bejegyzésedet. xd bocsi már este van xd

    VálaszTörlés
  8. Huhh az szép. Nekem nem lett volna türelmem mindet elolvasni. :DD Örülök, hogy rám találtál. (:

    xoxo: K

    VálaszTörlés
  9. xD Hát túl nagy SZJG fan lettem. *---* xd elmentettem az oldaladat kedvencként. :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj de aranyos vagy *_*<3 Köszönöm *_*

      xoxo:K

      Törlés